Az ÉlményMűhely közössége évek óta együttműködik a siklósi Batthyány Iskolával. Nagyváradi Henriette és kollégái idén április 19-én is nagyszerű kreatív iskolanapot szerveztek a diákoknak: a kódoké és mintázatoké volt a főszerep!
Az ÉlményMűhely robotikusa, Vecsei Ákos a BBC micro:bit ÉlményMűhely foglalkozás keretében egy világszerte diákok milliói által használt szenzációs mini számítógép-kontrollel lehetőségeit térképezte fel a siklósi gyerekekkel.
Az ÉlményMűhely kutatási koordinátora, Dr. Stettner Eleonóra (Kaposvári Egyetem) a természetben és a művészetben fellelhető mintázatok közötti összefüggéseket fedezte fel a diákokkal. Inkscape szoftverrel mindenki elkészíthette a maga mintázatát.
Szabó Ildikó, az ÉlményMűhely pedagógiai vezetője foglalkozásán pedig grafénrácsot, valamint szél- és vízerőmű modelleket építhettek a diákok.
A programot óriásmolekula-építés zárta. Az ÉlményMűhely matematikai-művészeti kiállítása pedig a program teljes időtartamában várta az érdeklődőket.
A Pátria Televízió helyszíni tudósítása:
A program az NTP-MTTD-16-0098 számú pályázat keretén belül valósult meg.
Támogatóinknak köszönjük!
|