Startup-élményt az iskolákba! A vállalkozói készségek és ismeretek fejlesztése az ÉlményMűhellyel – sikeres volt a Nemzetgazdasági Minisztériumban megrendezett első Vállalkozói Szellemű Oktatásért konferencia

Idén először rendezték meg a Vállalkozói Szellemű Oktatásért konferenciát. A Junior Achivement Magyarország (JAM) és az ÉlményMűhely együttműködésének keretében több foglalkozást is tartottunk a rendezvényen. A 2018. április 19-én, a Nemzetgazdasági Minisztériumban megrendezett egész napos program témája a vállalkozói készségek és ismeretek élményalapú fejlesztése volt az oktatásban, ahol a résztvevők gyakorlatias műhelymunkák keretében fejleszthették ismereteiket és készségeiket. 

Milyen egy vállalkozói szellemű tanár? Hosszan lehetne sorolni a jellemzőit, de itt inkább azt fontos kiemelni, hogy olyan pedagógus, aki hajlandó és képes a saját mozgásterén belül változtatni a régi modelleken. Kísérletezik, nyitott az új módszerekre és a világra, amire felkészíti a fiatalokat. Ám ehhez szükséges, hogy beinduljon a hasonlóan gondolkodó felek között a tudásmegosztás, a közösségépítés és együtt gondolkodás.

Az április 19-én megrendezésre került Vállalkozói Szellemű Oktatásért Pedagógus Konferencia  pontosan ezeket a célokat tűzte ki maga elé, azaz egy olyan találkozási pont jött létre, ahol a pedagógusok és jó gyakorlatok, bevált módszerek kidolgozói megismerhették egymást.

Az ÉlményMűhely KREATIVITÁS, KOCKÁZATVÁLLALÁS, STARTUP: MI VAN A „DOBOZON KÍVÜL”? című foglalkozása Dr. Kiss Ferenc, üzleti menedzsment, e-business szakértő, Dr. Vass Vilmos oktatáskutató és Szabó Ildikó, az ÉlményMűhely pedagógiai koordinátorának együttműködésében az ÉlményMűhely modellező készleteit mozgósította az innovációhoz szükséges kreatív gondolkodás és kreatív tudástranszfer folyamatának közös tanulmányozására.

Az ÉlményMűhely digitális marketing foglalkozásának keretében pedig Fülöp Hajnalka, a Modern Iskola főszerkesztője, a digitális tanulás szakértője és Kerékfy Pál informatikus, jövőkutató segítettek kipróbálni a digitális márka- / brand-építés néhány eszközét és technikáját.

A részletes program itt olvasható: http://ejam.hu/esemenyek/vallalkozoi-szellemu-oktatasert-konferencia/

Néhány szemelvény Fülöp Hajnalkának a Modern Iskola portál számára készített helyszíni interjúiból: 

  • Mit gondol a vállalkozói szellemiségű oktatásról? Miért gondolja, hogy szükség van erre?

Földes Petra tanár, az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete elnökségi tagja, 15 éve vesz részt a szociális kompetenciákhoz kapcsolódó taneszközök fejlesztésében: “Nagyon örülök a „vállalkozói szellemiségű oktatás” elnevezésnek, mert végre kifejezi, hogy az attitűddel is – sőt elsősorban az attitűddel – foglalkozunk. Annyiban van szükség vállalkozói szellemű oktatásra, amennyiben szükség van a

  • környezet problémái iránti érzékenységre,
  • kezdeményezőkészségre,
  • kitartásra,
  • autonóm gondolkodásra
  • és cselekvésre.

Én ezt egészen égető, és egyre égetőbb kérdésnek látom.”

  • Mi a három leghasznosabb dolog, amit ki szeretne emelni a konferenciával kapcsolatban?

Kassa Tünde, pedagógus (Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Felnőttek Gimnáziuma): “(1) a készen kapott vállalkozói szellemiségű feladatötletek; (2) a vállalkozói szellemiségű oktatás különböző résztvevőivel való megismerkedés; (3) és az inspiráló környezet, amit egy ilyen szakmai konferencia jelent.”

  • Miért jött el a konferenciára? Mit gondol a vállalkozói szellemiségű oktatásról?

Vida-Misik Éva, gyógypedagógus, tanulásmódszertan oktató, Gundel Károly Szakképző Iskola, Budapest: “Saját megfontolásból, mert hasonló konferencián, amely pedagógusoknak szólt volna, még nem voltam. Érdekel a téma, mert jövőorientált és a fejlődés irányába mutat. Hiányzik ez a fajta tudatosság a tanárok és a diákok ismeretei közül. Saját magam akartam ismereteket szerezni, hogy fel tudjam használni saját célra, valamint tovább tudjam közvetíteni direkt- és indirekt módon a diákjaimnak.”

Subscribe to our newsletter
for course updates and STEAM news!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Blue Captcha Image
Refresh

*

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com