Sikeresen zárult az idei tizenkettedik alkalommal megszervezett Laborkukac Diákvetélkedő a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán. Az első helyezéseket a Vegyész Kémek, a Banánfiak, a Folyadék Fantomok és az Immunisták vitték el. Az esemény fővédnöke Dr. Fenyvesi Kristóf volt.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Laborkukac Diákvetélkedőt a romániai magyar általános- és középiskolások számára. A vetélkedő célja a tanulók analitikus gondolkodásának fejlesztése a transzdiszciplinaritás jegyében.
A verseny második, záró fordulójára 2024. március 8-án került sor, melynek keretében Dr. Fenyvesi Kristóf, az esemény fővédnöke “A kitartás kémiája: Karikó Katalin és a Nobel-díj titka” címmel tartott lelkesítő és inspiráló előadást a jövő természettudósai számára. Mellette még Visy Zoltán, a Redmenta alapítója, Dr. Miklóssy Ildikó, a biomérnöki tanszék vezetője, valamint Dr. Szép Sándor emeritus professzor beszélt a fiatalokhoz.
A vetélkedő a STEAM (Science, Technology, Engineering, Arts, Mathematics) jegyében olyan kihívások elé állította a diákokat, amelyek újszerűek és előremutatók az oktatás színterén: digitalizáció, transzdiszciplináris feladatok, művészeti alkotások készítése, kreatív írás. A tapasztalatok szerint a diákok lelkesen, nyitottan vették az akadályokat, bebizonyítva, hogy a tudományterületek közötti határok összemoshatók, megfér egymás mellett a rím és a vegyi képlet.
“Számomra ez a legkedvesebb, humorral, szeretettel és rengeteg váratlan meglepetéssel teli magyar tudománypedagógiai rendezvény, ahol a diákok és a tanárok az örömteli tanulás jegyében gyarapítják biológiai, kémiai, környezettudományos és az élelmiszertudományi ismereteiket, sőt! A határtalan kreativitás szellemiségéből merítve, az idei látványos kísérletek slam poetry formájában is megelevendtek.” (Dr. Fenyvesi Kristóf)
Az első helyezéseket négy különböző kategóriában a Vegyész Kémek, a Banánfiak, a Folyadék Fantomok és az Immunisták vitték el.
A díjazottak pontos névsora, valamint további érdekes részletek a vetélkedőről a Sapientia Egyetem honlapján itt, valamint az alábbi képre kattintva olvashatók.
Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak!