Diákoktól diákoknak a STEAM-ről! Erasmus+ (2015-2017)

Az ÉlményMűhely magyarországi és finnországi közösségének tagjai a projekt teljes időtartama alatt módszertani, tárgyi, gyakorlati és koordinációs munkával járultak hozzá a többszáz magyar, angol, finn és spanyol diák, valamint tanáraik által, négy európai egyetem közreműködésével lebonyolított program sikeréhez. A projektet a Budapesti Metropolitan Egyetem koordinálta és a Magyar Digitális Oktatásért Egyesület is támogatta. 

Az ÉlményMűhely közösség tagjai a kezdetektől jelen voltak a négy európai ország összefogásával indult kezdeményezésben, amelynek célja, hogy az abban résztvevő, különböző kultúrákból érkező gyerekek egymást inspirálva, egymással együttműködve hozzanak létre őket érdeklő projekteket a STEAM (“Science, Technology, Engineering, Arts and Mathematics”, azaz természettudományok, technológia, mérnöki ismeretek, művészetek és matematika) területén. Ezáltal a saját maguk stílusában, saját érdeklődésüket fenntartva, az általuk legjobbnak ítélt módszerekkel és eszközök használatával „játszva”, integrált módon szerezhetnek egy-egy témában jártasságot, ismereteket.

 

 

No post found

Subscribe to our newsletter
for course updates and STEAM news!

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
×