2016 október 7-9. között zajlott le Debrecenben a hazai STEM-oktatás seregszemléje, az immár hagyományos Színpadon a természettudomány program. Itt dőlt el, hogy mely magyar projektek képviselhetik Magyarországot a nemzetközi Science on Stage Fesztiválon, ami 2017 nyarán, európa legnagyobb STEM-oktatási fesztiváljaként kerül majd megrendezésre, ugyancsak Debrecenben. Sikerének köszönhetően a nemzetközi delegációba az ÉlményMűhely robotikusa, Vecsei Ákos villamosmérnök is meghívást kapott, akinek Re-Bot projektje keretében újrahasznosított anyagokból, valamint a koreai 4Dframe designer kit segítségével készíthetnek és programozhatnak a gyerekek egyedi robotokat.
Vecsei Ákos Re-Botjai nem először készülnek a nemzetközi porondra lépni. A gyerekek által készített és programozott Re-Botok 2016 szeptemberében az ÉlményMűhely programok keretében nagy sikert arattak legutóbb a világ egyik legrangosabb elektronikus művészeti fesztiválján, az Ars Electronica Festival-on, Linzben és a Helsinki Design Festival-on is. Mindezekről a későbbiekben részletesen is beszámolunk.
A magyar Re-Bot ÉlményMűhely és partnerünk, a koreai 4Dframe együttműködésének első példái: