2015. június 8-án, a rákospalotai Meixner Iskola „tüKÖRkép” című programjának keretében nagy sikert arattak az ÉlményMűhely eseményei.
Az ÉlményMűhely programját Vecsei Ákos villamosmérnök, a re-bot kit tervezője és az ÉlményMűhely robotikusának előadása nyitotta A FÉNY ÉS A ROBOTIKA címmel, a fény nemzetközi éve jegyében.
Ezt követően párhuzamos műhelyfoglakozásokra került sor.
Az ÓRIÁSFRAKTÁL ÉPÍTÉS 4DFRAME KÉSZLETTEL című műhelyt Szabó Ildikó, az ÉlményMűhely pedagógiai vezetője irányította. A diákok FÉNYÉRZÉKENY ÉLMÉNYMŰHELY „RE-BOTOK”-at is építhettek HÁZTARTÁSI HULLADÉKBÓL Vecsei Ákos vezetésével. VARIÁCIÓ, KOMBINÁCIÓ ÉS PERMUTÁCIÓ SAXON POLIUNIVERZUMÁBAN címmel Saxon Szász Jánossal és Dárdai Zsuzsa művészeti-matematikai játékfejlesztésüket mutatták be a gyerekeknek. Az iskola pedagógusai MŰVÉSZETI-MATEMATIKAI FORGÓSZÍNPAD keretében kaleidoszkópot készítettek a gyerekekkel újrahasznosított anyagokból. Ezen kívül volt mandalafestés, optikai csalódások, tükörtengelyek keresése, tükrözések, tridio, pentomino, és különböző tangramok kirakására is sor került. A játékos műhelyek sokaságát közös ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ zárta. A PROGRAM TELJES IDŐTARTAMÁBAN MEGTEKINTHETŐ VOLT AZ ÉLMÉNYMŰHELY MATEMATIKAI-MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSA is.
További képek az ÉlményMűhely Facebook oldalán: ITT!
Köszönjük szépen az iskola igazgatójának, Ungár Ágnesnek és Tóth Zsuzsannának, valamint az iskola minden tanárának és diákjának a program előkészítésében nyújtott segítséget!
A program az NTP-MTI-14 pályázatok keretében valósul meg.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |