FELFEDEZÉS – JÁTÉK – MŰVÉSZET – TUDOMÁNY – INNOVÁCIÓ – VÁLLALKOZÓSZELLEM – DESIGN

Tanulni jó! – ÉlményMűhely az ózdi Vasvár Úti Általános Iskolában 2025. március 24-én.

Az iskolában immár 15. alkalommal rendezett Tehetségnapon 150 diák részvételével valósult meg programunk.

Szabó Ildikóval az ÉlményMűhely pedagógiai vezetőjével (Bonis Bona – „A Nemzet Tehetségeiért” Díjas matematika-fizika tanár, a Magyar Tehetséggondozó Társaság Tagja), Somosi Ilona tehetséggondozó tanárral, (ÉlményMűhely) és Dr. Fenyvesi Kristóf oktatáskutatóval – online bejelentkezés – STEAM műhelyvezető (Jyväskyläi Egyetem, Finnország) a Nemzetközi ÉlményMűhely Mozgalom vezetője.

A 4., 5. és 6. osztályos tehetségígéretek aktív közreműködésével egy óriásfraktált, egy úgynevezett Sierpinski tetraédert építettünk a Magyarországon az ÉlményMűhely által használt, koreai 4Dframe készlettel. Építés közben izgalmas bepillantást nyertek a fraktálok világába. A fraktálok története az 1900-as évek elején kezdődött, először matematikusok definiálták, de azóta kutatások eredményei igazolták , hogy nemcsak a tudományban (informatika, biológia, fizika, kémia) hanem a természetben és a művészetekben is jelen vannak.

A résztvevők az arány, a hasonlóság, felszín, térfogat, dimenzió, hálózat, gráf fogalmakat egy újszerű megközelítésben alkalmazták, miközben az óriás építmény a rendezvény különleges látványelemeként is funkcionált.

Dr. Fenyvesi Kristóf oktatáskutató és STEAM műhelyvezető, Finn Oktatáskutató Intézet (Jyväskyläi Egyetem, Finnország), a Nemzetközi ÉlményMűhely Mozgalom alapítója és vezetője – online jelentkezett be Finnországból, és az interaktív játékokat is tartalmazó előadás keretében a diákok megismerkedtek a Mesterséges Intelligencia alapjaival, valamint arra is választ kaphattak, hogy vajon lehet-e saját kreativitásunkat érvényesíteni a Mesterséges Intelligencia alkalmazása közben.

A 7. és 8. évfolyamos diákok a matematikai-művészeti „testépítő” foglalkozás során a nanotechnológia és a Nobel-díjas felfedezések kreatív összefüggéseinek világába tekintve rövid előadás keretében ismerkedtek meg az éppen 130 évvel ezelőtt született Richard Buckminster Fuller amerikai tudós és polihisztor munkásságával és építették meg a róla elnevezett 60 szénatomos fullerén (focilabda) molekulát és nanocsöveket.

A 2. és 3. osztályos tehetségígéretek az ÉlményMűhely legújabb eszközeinek alkalmazása közben a térbeli szimmetriák játékos felfedezése során az egyéni fantázia szabad kibontakoztatásával egymással együttműködve fantasztikus geometriai szerkezetek hoztak létre.

Köszönjük az iskola igazgatójának ifj. Hák Sándornak és kollégáinak Dr. Kozupné Tóth Biankának, Balog Ágnesnek, Szemán Kittinek és Csikász Juditnak a rendezvényen való közreműködést és szakmai együttműködést.

Subscribe to our newsletter
for course updates and STEAM news!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Blue Captcha Image
Refresh

*

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
×