LÁNGRA LOBBANTJUK A KÉPZELETED! ÉlményMűhely idén is a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán

Az ÉlményMűhely sztárvendége a Szertar.com alapítója, Zsiros László Róbert

Az ÉlményMűhely sztárvendége a Szertar.com alapítója, Zsiros László Róbert

2016. május 18-án, szerdán 8.30-tól az Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara ismét ÉlményMűhellyé változik! Tavaly ilyenkor  350 középiskolás diákkal és tanáraikkal együtt programoztunk drónt, építettünk óriási fraktálszerkezeteket és az idei évben sem adjuk alább! Rengeteg újdonság, valamint sztárvendégünk, a Szertár.com közösség alapítója, Zsiros László Róbert is vár benneteket, aki remélhetőleg nem csak a katedrát, hanem a kísérletező kedvünket is lángra lobbantja majd érdekes kísérleteivel.

Program

2016. május 18.

TERVEZD VELÜNK A JÖVŐD! ÉlményMűhely a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán

Helyszín: Pécs, Boszorkány út 2., PTE MIK

Ingyenes részvétel, egyszerű regisztráció:

  • A programon való részvétel mindenki számára ingyenes, de a résztvevők létszáma korlátozott! A nagy érdeklődésre való tekintettel regisztráljatok minél előbb!
  • Délelőtti programjainkra 9-10-11. évfolyamra járó, maximum osztálynyi (25-30 fős) középiskolás DIÁKCSOPORTOK jelentkezését várjuk.
  • Délutáni szakmai rendezvényünkre a kísérőtanárok,pte_mik_logo_350x illetve a közoktatásban tevékenykedő matematikai és
    természettudományos tehetséggondozó tanárok és oktatási
    szakemberek, valamint a téma iránt érdeklődők jelentkezésére számítunk.

Regisztráció:

Regisztráció e-mailben, a regisztrációs lap kitöltésével és a jelentkezes@elmenymuhely.hu címre történő visszaküldésével lehetséges. A regisztrációs lap ITT letölthető! A regisztráció határideje: 2016. május 11. 

További információ:
Telefon: +36 72 503 650/22844 vagy 23902 (Mészáros Bernadett és Vecsési Krisztina)
E-mail: jelentkezes@elmenymuhely.hu

DÉLELŐTTI PROGRAM

ÉlményMűhely: Diákok akcióban – Tervezd velünk a jövőd!
Előzetesen regisztrált középiskolásoknak és tanáraiknak

8.30-9.00 A diákcsoportok megérkezése, helyszíni regisztráció

09.00-10.00 Műhelynyitó – Helyszín: földszint, A010 terem

09.00-09.15 A résztvevőket a PTE MIK részéről köszönti Dr. Kvasznicza Zoltán dékánhelyettes és Szabó Ildikó matematika-fizika szakos tanár (ANK-Pécs), az ÉlményMűhely pedagógiai koordinátora

09.15-9.30 Tervezd velünk a jövőd! Továbbtanulási, felvételi előkészítő és tehetséggondozási lehetőségek a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai karánDr. Kvasznicza Zoltán dékánhelyettes

9.30-9.50 „ELVAN A GYEREK, HA MÉRNÖKÖSDIT JÁTSZIK…” de még jobb, ha nem is tud róla, hogy azt teszi. 
Példák logikáról, kreativitásról a papírlaptépkedéstől a világító hajú robotig. Zsiros László Róbert, a Szertár.Com közösség alapítójának nyitóelőadása
szertarA Szertár egy kísérletező műhely és közösség. Nem csak tudományos jelenségekkel kísérletezünk, de azzal is, hogy milyen módszerekkel lehet a természettudományos, műszaki és matematikai világ bonyolult és nehezen érthető rendszeréből az érdekes vonatkozásokat lepárolni és minél szélesebb közönség számára elérhetővé tenni. A Szertár tudomány, ahogy tetszik. Szeretnénk, ha minél többen nekiállnátok szétszerelni, mögé nézni, újragondolni, értelmezni, tapasztalni és sikert megélni. Szeretnénk, ha minél többen megtapasztalnátok, hogy a tudományos és műszaki világ érdekességei szabadidős tevékenységnek is befoghatók előképzettségtől függetlenül.

10.15-11.45 PÁRHUZAMOS ÉLMÉNYMŰHELY FOGLALKOZÁSOK
Előzetesen regisztrált középiskolásoknak és tanáraiknak

1. műhely – Aula büfé folyosó
FOCIZZUNK ÓRIÁSMOLEKULÁVAL, ÉPÍTSÜNK NANOCSÖVET! MATEMATIKAI-MŰVÉSZETI TESTÉPÍTÉS ÉS NANOTECHNOLÓGIAI FITNESS PROGRAM 4DFRAME KÉSZLETTEL
Szabó Ildikóval, az ÉlményMűhely pedagógiai vezetőjével, matematika-fizika tanárral

NanoFociTudtad, hogy 60 szénatom pont olyan szerkezetet alkot, mint egy focilabda? Építsd meg és máris dekázhatsz vele. Aki nem érdeklődik annyira a molekula-foci iránt, azt gigantikus nanocsövek, valamint különféle szabályos és úgynevezett félszabályos testek megépítése is várja. Platóntól és az általa leírt geometriai testektől elindulva bontjuk ki az matematikai, építészeti, kémiai, biológiai és nanotechnológiai felfedezések érdekes történetét, miközben a kortárs művészet világába is kirándulást teszünk és elkészülnek a kézbe vehető modellek is. A műhelyen a Magyarországon kizárólag az ÉlményMűhely által használt, koreai 4Dframe készlettel dolgozunk.

2. műhely – A 205
A KARTONGÉPEK LÁZADÁSA – Zsiros László Róberttel, a Szertár.Com közösség alapítójával
Vegyél részt a Szertár agymozgató műszaki műhelyén, és építsd meg a saját kartonmasinádat, majd törj velük világuralomra (ha akarsz)! Kattogjanak azok a papírfogaskerekek!

3. műhely – A 306
MINIMÁLFELÜLETEK ÉS PLATÓNI TESTEK ZOMETOOL-KÉSZLETTEL
Dr. Stettner Eleonórával, a Kaposvári Egyetem Matematika és Fizika Tanszék vezetőjével, az ÉlményMűhely kutatási koordinátorával

Görbületek, láncgörbe, minimálfelületek, felületi feszültség, fényinterferencia… Milyen alakot vesz fel a vastag lánckorlát, a nyakunkba akasztott lánc, a pókháló lazán függő íves fonala? Miért gömbölyű a szappanbuborék, milyen szögben találkoznak az egyenes szakaszok határolta felületeket burkoló szappanhártyák, és milyen alakot vesznek fel, ha a határoló vonal görbe? Milyen kapcsolatban van az előzőekkel a természet egyik alapvető törvénye az energiaminimumra való törekvés? Hogyan keletkeznek a szappanhártya szivárványszínű foltjai?

4. műhely – A 2015
POLIUNIVERZUM MŰHELY
Saxon Szász János képzőművész, feltalálóval és Dárdai Zsuzsa művészetkritikussal
10-KM__7760A polidimenzionális síkfestészet geometrikus alapelemeit felhasználó és továbbfejlesztő játékcsaláddal újszerű művészeti látásmódot viszünk az óvodákba, iskolákba és az emberek mindennapjaiba. A POLIUNIVERZUM játékcsalád, és egyben készségfejlesztő eszköz segítségével megláthatjuk a természet organizmusaiban – vagy akár az emberi társadalom infrastrukturális növekedésében fellelhető összefüggéseket a nagy, a kicsi és a még kisebb között, miközben megtaláljuk valóságos helyünket a valóságos világmindenségben. Ez az újszerű játékcsalád ugyanakkor nemcsak készséget fejleszt, nemcsak vizuális-esztétikai élményt nyújt, hanem a tudományos világképet is tágítja, mivel egy különleges matematikai arányrendszeren, a léptékváltásos szimmetrián alapul. Útkeresés a mikro- és a makrovilágokat összekötő hálózatban, megpihenés a tizenhat-hatvannégy-kettőszázötvenhat stb. lábú dimenziószéken, lépésről-lépésre a Dimenziósakk mezőin: kalandozás Saxon PoliUniverzumában…

5. műhely – A 2016
EGY CSOMÓ FURFANGOS CSOMÓ ÉS JOMILI ŐRÜLET
Nyögéri Imre (ÉlményMűhely) matematikatanárral
OrdogLakat

Az ÉlményMűhely trükkös csomói és ördöglakatjai szorosan kapcsolódnak a geometria különféle felületekkel foglalkozó ágához, a topológiához, azon belül is a csomóelmélethez, de mégsem teljesen topológiai elven működnek. Egyrészt térbeli, alak- és méretbeli megértést igényelnek, másrészt megoldásuk során átélhetjük azt a kivételes érzést, amikor sikerül egy elsőre lehetetlennek tűnő feladatot megoldanunk. Mit gondolsz? Sikerül kibogoznod a rejtélyt?

A Jomili készletet Victor Vasarely festőművész művei és alkotói eljárásai ihlették. Számtalan kép és térbeli alkotás hozható létre a készlet nyolcféle, különbözőképpen megfestett kocka és hasáb elemeiből. A játék fejleszti a motorikus és kognitív képességeke, a kézügyességet, a térlátást, a kreativitást, a logikát.

64-DSC_8785

6. műhely – A 2018
ÉLMÉNYMŰHELY RE-BOTOK HÁZTARTÁSI HULLADÉKBÓL
Vecsei Ákos Villamosmérnökkel, az ÉlményMűhely robotikusával

02-KM__7673Az ÉlményMűhely RE-BOT projekt célja, hogy a robotika ne egy drága, misztifikált dolog legyen, hanem mindennapi, kézzelfogható, elérhető foglalkozás, amely szórakoztatva bevezet a technológiai alapismeretekbe. A RE-BOT-ok korábban már több robotikai és innovációs versenyen is díjat nyertek. A REBOT foglalkozások résztvevői egy újszerű robot építőkészlet segítségével készíthetnek újrahasznosítandó anyagokból guruló, lábakon járó, zenélő, harcoló robotokat, amelyek a fényhatásokra reagálnak, és amiket akár saját mobiltelefonjukkal vagy egy egyszerűen elsajátítható számítógépes programmal irányíthatnak, programozhatnak is. Nem kell hozzá más, mint a kreativitás, fantázia és néhány üres doboz.

7. műhely – A 008
DRÓNOK ÉS GÉPI LÁTÁS
Dr. Schiffer Ádámmal és Dr. Sári Zoltánnal (PTE MIK)
dronMit lát egy drón? Hogyan mozog? Hogy lehet irányítani? Hogy működik a képfeldolgozás? Hogy lehet a gyors szemmozgást lekövetni, esetleg megmutatni, mit néztél egy képen? Ha kíváncsi vagy hogyan működik egy drón, érdekel az irányítása, programozása, ha érdeklődsz olyan mérnöki kutatási területek iránt, mint a modern képfeldolgozás vagy a beágyazott valósidejű rendszerek programozása, akkor itt a helyed!

 8. műhely – A 305
LEHETETLEN FORMÁK A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN ÉS A GEOMETRIÁBAN
Dr. Vörös Lászlóval (PTE MIK, ÉlményMűhely)
DSCF2533Lehet-e olyan lépcsőt rajzolni, amin bárhonnan elindulva mindig ugyanoda jutunk vissza? Van-e olyan térbeli forma, aminek a képe ezt mutatja? Mi köze az ehhez hasonló kérdéseknek a hatdimenziós kockához? Hogyan ábrázolhatunk vagy modellezhetünk akárhány dimenziós kockákat? Minderre választ kaphatunk festmények és grafikák, kockamodellek és árnyékaik segítségével, más szavakkal képzőművészeti alkotások és térbeli geometriai vetítések tanulmányozása útján. Tegyünk egy próbát!

9. műhely – A 102
BIM, AVAGY AZ ÉPÍTÉSI FOLYAMATOK ELŐKÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ÉPÜLETMODELL SEGÍTSÉGÉVEL
Zagorácz Márk (PTE MIK, MABIM Egyesület)
BIMA BIM ÉlményMűhely keretén belül a résztvevőknek egy virtuális épületet kell összeállítaniuk egyszerű tervek és 3 dimenziós ábrák alapján. A virtuális építkezéshez minden alkotóelem előre rendelkezésre áll, de azok pontos elhelyezése és összeillesztése a résztvevők feladata. A térbeli modellezés Graphisoft ArchiCAD szoftverben történik. Az elkészült modelleket pontosság és gyorsaság alapján értékeljük és a legjobb eredményeket Graphisoft ajándékcsomaggal jutalmazzuk. Az elkészült épületmodelleket az ÉlményMűhely vezetőivel közösen elemezzük és megvizsgáljuk a virtuális szerkezetek anyagmennyiségét és költségét.

10. műhely – B0022
PARKOLÁS EGY SZUSSZAL
Malkó Tiborral a Pneumobil tervezőjével, a BaranyaOpen verseny szervezőjével (PTE MIK)
szuszParkolás egy szusszal, avagy mi köze van a pneumatikának a parkoláshoz. Biztosan mindenki találkozott már pneumatikus eszközökkel és robotokkal, de mi van ha a két területet keresztezzük és még egy autót is hozzáadunk? A lehetőségek tárháza szinte korlátlan lesz. Ha érdekelnek ezek a témák, akkor megismerheted a pneumatika és a robotprogramozás alapjait, majd kipróbálhatod, hogy mennyivel vagy ügyesebb egy robotnál.

 

11. műhely – A007
GEOMETRIA AZ ÉPÍTÉSZETBEN. GENERATÍV, PARAMETRIKUS ÉPÍTÉSZET
Dr. Széll Attila Bélával (PTE MIK)
parametrikusA parametrikus tervezés azon alapul, hogy a geometriát különböző számok vezérlik. Az ebben rejlő lehetőségeket akkor aknázhatjuk ki igazán, ha ezeket a számokat egymással kapcsolatba hozzuk, és ez a kapcsolati hálózat egy rendszert alkot. Így lehetséges, hogy egyetlen paramétert megváltoztatva a teljes test megváltozik, annak minden komponensével együtt. A legkülönfélébb organikus formákat, így például kagylókat, virágszirmokat, leveleket, állati csontozatot az építészeti tervezésben is alkalmazzák, amit a számítógépes programok is segítenek. Bizonyára meglepődik, aki megnézi az angolszász egyetemek hallgatóinak mostanság készült munkáit. Mi folyik itt? Mi ez a burjánzó forma-orgia? Növények módjára növekedő, önmagukat reprodukáló digitális épületek, melyekben DNS gyanánt programkód határozza meg a formát? Elengedték a gyeplőt a tanárok? Ha most ilyen az építészeti gondolkodás, akkor milyen lesz a jövő építészete? Egyszer csak valamelyik laborból kiszabadulnak a tébolyult formák, és vírusként felfalják a földet? Reméljük, ez nem fog bekövetkezni, de úgy tűnik, szembe kell néznünk a ténnyel: idáig jutottunk, összekapcsolódott az építészet, a design, az animációs világ, a biológia, a diszkrét matematika, a számítógépes geometria és a robotizált gyártás. Ezekbe nyerhet betekintést – a parametrikus tervező szoftverek ismertetése, valós és virtuális modell készítés során – aki ellátogat élményműhelyünkbe. 

Forrás: Botzheim Bálint: Parametrikus építészet – kódra fel! Régi-új Magyar Építőművészet, http://meonline.hu/vizualis-kultura/parametrikus-epiteszet/ utolsó letöltés: Václav Kinga : Organikus formák a kortárs digitális építészetben – ROVAT – A ROVÁS ALKOTÓCSOPORT NETÚJSÁGJA

12. műhely – B0028
AKINEK VAN FÜLE A HALLÁSRA, HALLJA?
Bagdán Viktor (doktorandusz, A fül nemlineáris torzítási viselkedésének, és halláskárosodás megelőzésének kutatója, PTE MIK)

Vajon hallani fogod-e még a kisfiad vagy unokád hangját, ha diszkóval, fejhallgatós MP3 hallgatással stresszeled hosszú időn át a hallásod? Ma kipróbálhatod! Megismerkedhetsz az Otoakusztikus Emissziós mérésekkel és az Audiogrammal! Lemérhetjük, hogy egy kisebb, még nem ártalmas zenei sokk hogyan hat a hallásodra! Gyere el, ha még hallod!

hallas

KIÁLLÍTÁS és ÉLMÉNYBESZÁMOLÓK
A program teljes időtartama alatt megtekinthetők a PTE MIK tudományos tehetséggondozó programjai keretében létrehozott alkotások.

12.00 – 12.30 DIÁKOK ÉLMÉNYBESZÁMOLÓJA – A MŰHELYEK TAPASZTALATAI

elmenybeszamolok

 

DÉLUTÁNI PROGRAM

Szakmai fórum: Tehetséggondozók akcióban
Pedagógusoknak, tehetséggondozóknak és érdeklődőknek

12.30 – 13.30 SZENDVICSEBÉD A DÉLUTÁNI PROGRAM RÉSZTVEVŐINEK. Helyszín: 1. emelet, B124, Dékáni – tárgyaló

13.30-15.00 TEHETSÉGGONDOZÓK MŰHELYE. Helyszín: 2. emelet, B224, Konferencia-terem

Házigazda: Dr. Kvasznicza Zoltán, a PTE MIK általános és stratégiai dékánhelyettese

  • A szakképzési koncepció változása, és hatásai, súlyponteltolódások, mire építhet a szakmai képzés – Szaffenauer József igazgatóhelyettes, Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola
  • A duális képzés bevezetésének tapasztalatai – Horváth Ildikó PTE egyetemi duális képzési kapcsolattartó
  • STEAM-integráció a köbön: problémaközpontúság, kreativitás és együtt-tanulás az ÉlményMűhely matematikai-művészeti foglalkozásain – Szabó Ildikó, az ANK-Pécs matematika-fizika tanára és az ÉlményMűhely pedagógiai vezetője

tehetseggondozok

TÉMÁK: Hidak a középiskolák és az egyetemek között / Mi lesz veled műszaki felsőoktatás? / Változó kerettanterv, változó szakképzés. / Felépülő duális képzés; Résztvevők: az ÉlményMűhely program előadói és műhelyvezetői, szervezői, közoktatási matematikai és természettudományos tehetséggondozó műhelyek vezetői és minden érdeklődő.

PTE MIK az ÉlményMűhely partnere
Keresd a rendezvényeinket, csatlakozz fejlesztő csoportjainkhoz, jelentkezz a középiskolásoknak meghirdetett versenyeinkre!

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara az alábbi programokkal vár a Boszorkány úti campusán:
Nyílt Nap PTE MIK, 2016. november 25. 9.30-13.00. www.felvi.mik.pte.hu
Nyílt Nap PTE MIK, 2017. február 3. 9.30-13.00. www.felvi.mik.pte.hu
Interaktív játékokkal, előadásokkal várunk, ízelítőt adunk a mérnöki szakmából és képzéseinkből.
http://felvi.mik.pte.hu
Duális képzés, minden alapszakon, információ: http://www.mik.pte.hu/hu/mik_pte_hu_Dualis_kepzes
Kövess minket a www.facebook.com/pmmik oldalon is!

One thought on “LÁNGRA LOBBANTJUK A KÉPZELETED! ÉlményMűhely idén is a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Blue Captcha Image
Refresh

*

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com