Az újszászi SZMSZC Rózsa Imre Középiskolában nagy sikerrel zárult a Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósult „Matematika a művészetben és a természetben” című program. Az ÉlményMűhellyel közösen lebonyolított sorozat az iskola csaknem kétszáz diákját aktivizálta. Kovács Nándorné Zsuzsa tanárnő és kollégái, valamint az újszászi diákok szenzációs munkát végeztek: az ÉlményMűhely szakembereinek is volt mit tanulnia az újszászi élményekből, együttműködésünk hírét pedig egészen az USA-ig vitték!
Újszászi programunk 2016. január 28-án ÉlményMűhely Kreatív Iskolanappal indult, amelynek keretében a SZMSZC Rózsa Imre Középiskola 160 tanulója három témában próbálhatta ki magát.
Szabó Ildikó a nanotechnológia világába kalauzolta a diákokat a koreai 4Dframe készlet segítségével.
Dr Vörös László műhelyén többdimenziós ZomeTool-kockák megépítése volt a cél.
A furfangos csomók, ördöglakatok és a Jomili kockák rejtélyét pedig Nyögéri Imre segítségével sikerült megoldania az újszászi diákoknak.
A Kovács Nándorné Zsuzsa által vezetett középiskolás tehetségkör munkájának három pillérét (1) a GeoGebra program megismerése, kreatív iskolai használatának elsajátítása, (2) a foltvarrás integrált matematika- és művészet-oktatási lehetőségeinek gyakorlati feltérképezése, valamint a szintén a pályázati keretből vásárolt (3) ZomeTool modellező készlettel folytatott közös geometriai probléma-megoldás és térlátás-fejlesztés jelentette. A tehetségkör foglalkozásai 60 órás, tanórán kívüli délutáni elfoglaltságot jelentettek a diákok számára. Az otthonos légkörben zajló, kötetlen és jó hangulatú foglalkozásokon szendvics, palacsinta, pogácsa és pattogatott kukorica segítette az intenzív agymunkát.
Az újszászi Tehetségkörösök 2016. áprilisának folyamán, az ÉlményMűhely partneréhez, az ELTE Matematikai Múzeumába is ellátogattak, ahol Kabai Sándor tartotta a diákoknak előadást. A Kabai tanár úr által készített, valamint a világ minden tájáról összegyűjtött matematikai-művészeti modellek között volt szó aranymetszésről, szabályos testekről, különleges kristályszerkezetekről, de még a “strandmatematikáról” is!
Végül, az újszászi tehetségkör diákjai egy szakmai esemény keretében számoltak be az év során végzett munkájukról. A játékos, tudományos-művészeti tevékenységben ugyancsak gazdag beszámolón jelen voltak a tehetségkörös diákok tanulótársai, a szülők, számos pedagógus az iskola társintézményeiből, és az iskola vendége, a Juniata College Kórusa is, amely az Egyesült Államokból látogatott el Újszászra.
Ahogy Kovács Nándorné Zsuzsa újszászi kollégánk írja:
“Ők is megismerték programunkat, megnézték kiállításunkat, és kipróbálták eszközeinket. Az ÉlményMűhellyel való találkozás minden területen építette iskolánkat. Tanulóinkat megérintette a művészet, a tudomány és kreativitás e különös keveréke. Bővültek külső kapcsolataink, pedagógiai eszköztárunk. Az eseményeket kívülről szemlélő szülők, pedagógusok, érdeklődők azt érezhették, hogy ami itt történt, az a diákokról szólt.”
Mindenkinek ajánljuk figyelmébe az újszászi Tehetségkör részletes projektbeszámoló oldalát, ahol minden tevékenységről bőséges információ áll az érdeklődők rendelkezésére.
Programunk a Nemzeti Tehetség Program NTP-MTTD-15-0132 számú pályázata keretében valósult meg.
![]() |
![]() |
![]() |