Már jelentkezhetsz az Élményműhely képzéseire az MCC FIT program keretében

Az Élményműhely Matematika és Művészet foglalkozásaira is járhatnak azok az ötödikes gyerekek, akik június végéig jelentkeznek a Mathias Corvinus Collegium FIT (Fiatal Tehetség Program) őszi programjára. A képzések keretében nem klasszikus értelemben vett tanítás zajlik. Ahogy az egyik korábbi diák fogalmazott: „A tanulás itt nemcsak élmény, hanem egy szuper szombati program is!”.

Az ingyenes képzést minden minden második szombaton tartják, ezen kívül e-learning útján otthonról tanulnak a gyerekek, és kirándulásokon is találkozhatnak. A program szervezője szerint az a céljuk, hogy a gyerekek “saját erősségeiket, érdeklődési területeiket megtalálva kibontakozzanak”. Ennek érdekében “a mindennapi élethez kötődő témákkal ismertetjük meg őket, mint az elsősegélynyújtás, újraélesztés, környezeti és pénzügyi tudatosság, médiaismeretek vagy robotépítés.”

Az országszerte közel 400 felső tagozatosnak foglalkozásokat biztosító FIT-központok az ország hat városában – Pécsett, Veszprémben, Miskolcon, Szolnokon, Kecskeméten és Budapesten – működnek, ősszel pedig megnyílik az első határon túli FIT-központ is Beregszászon

Jelentkezni június 30-ig lehet a FIT honlapján, de érdemes már korábban regisztrálni, mert népszerű a program. A regisztráció szülői és pedagógusi ajánlást, illetve a egy űrlap kitöltését igényli. A képzés ingyenes. 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Blue Captcha Image
Refresh

*

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com