Dr. Fenyvesi Kristóf oktatáskutató beszélgetése Bíró Istvánnal, a romániai Magyar Közoktatás c. oktatási szakfolyóirat munkatársával.
Az azonnaliság, a gyors letöltések és feltöltések világában rendkívül fontos szem előtt tartani, hogy gyermekek gondolkodását és személyiségét nem lehet csak úgy feltölteni, letölteni. Ők évek alatt bontakoznak ki, akár mint a cseppkő, amely folyamatosan alakul, és egyre összetettebb lesz. A legnagyobb titok az, hogy egy-egy ember személyisége az évek múlása közben miként változik – mondta el a Magyar Közoktatásnak Fenyvesi Kristóf oktatáskutató, akivel többek között a finnországi és a hazai oktatási rendszerről, illetve az oktatásban használt digitális eszközökről beszélgettünk.
– Magyarországi születésű, Finnországban él. Jelenleg mivel foglalkozik?
– A Finn Oktatáskutató Intézetben vagyok kutató, és van egy Élmény Műhely – Experience Workshop elnevezésű közösségünk, amely tulajdonképpen egy tanári, kutatói hálózat, amely a tudományközi tanulással foglalkozik. Ezenkívül a Tallinni Egyetemnek is a vendégkutatója vagyok. Velük jelenleg a digitális oktatás témájában van egy projektünk, amelynek nagy híre lesz: a DigiEduHack nevű programot az Európai Bizottság indította el, és arról szól, hogy az oktatásban is jelen lévő start-up szemléletet miként lehet egyre jobban megismertetni és közelebb hozni a tanári közösségekhez, a pedagógusok hogyan válhatnak oktatási vállalkozóvá, illetve már az aktív oktatási vállalkozó tanárok hogyan mozoghatnak tudatosabban ebben a szférában.
– Oktatáskutatóként rálát a romániai és a magyarországi, illetve más országokban alkalmazott oktatási rendszerekre. Melyek a különbségek, illetve ön szerint mire lenne a legnagyobb szükség a romániai helyzet javításának érdekében?
– A finn és a magyar oktatási rendszerről tudok a leghitelesebben beszélni, hiszen ezekben az országokban élek. Magyarországon, de akár itt Romániában is sokkal jobban meg kellene becsülni a tanárokat. Fontos lenne a tantervektől kezdve a pedagógusok hétköznapi, anyagi helyzetére vonatkozóan. is oktatásszakmai és nem pedig politikai szempontokból kiindulva rendezni a helyzetet. Sajnos a politikának a legkiszolgáltatottabb szféra az oktatás. Azt látom, hogy Magyarországon a rendszerváltás utáni társadalmi újraalapozást senkinek sem jutott eszébe magukra a tanárokra és a szerveződő szakmai közösségeikre bízni. A tanárok önrendelkezése és az iskolarendszer autonómiája a tudatlan és hataloméhes politikus legnagyobb ellensége. Az oktatást a politikai akaratnak táplálnia kell, és el kell szigetelnie a napi politikai csatározásoktól. Most nagyon sötét képet festettem a magyar oktatási helyzetről, de úgy érzem, hogy ezt meg kellett fogalmazni, ez a magyar helyzet. Ezzel szemben azt látom, hogy Finnországban sok évtizeddel ezelőtt ezt világosan eldöntötték, és azt tapasztalták, hogy az oktatás az egyetlen út, amely a nyomorból kifelé vezet. Ez a mentalitás azóta is nagyon él a finnekben. Az oktatást leválasztották a politikáról, nem napi politikai kérdés. Hogyha egy politikus az iskola közelébe jön, akkor kizárólag azért teheti, hogy a 40-50 évre szóló szakmai tervezés feltételeire garanciákat adjon, pénzt pumpáljon bele, de nem várhatja el, hogy „ellenszolgáltatásként” kampányoljanak neki, hivatkozzanak rá, mert ezt korrupciónak hívják, ráadásul az oktatás tényleg nem egy napi politikai ügy. Ebben az egész társadalom egyetértett. Nagyon sok mikroszituációban sikerült egyezséget kötni. Tehát, hogyha mi elhatározunk valamit, én meg fogom neked mondani, hogy én mit várok ettől, mit teszek bele, és te pontosan fogod tudni, hogy mit várhatsz tőlem, és ahhoz tudjuk tartani magunkat. Ilyenek a finnek, és ezt tanítják az iskolában. A magyarországi iskolák némelyike sajnos olyan intézményekhez is hasonlítható, mint például a hadsereg vagy a börtön. Sajnos, amíg egy magyar iskolában a gyermek megtanul lógni, puskázni, füllenteni, eltitkolni dolgokat, semmibe venni a szabályokat, addig a finn iskolában megtanulja, hogy mitől lesz jó egy közösség, mitől működik jól a társadalom, hogyan kell nyitott ajtónál, transzparens döntéseket hozni, hogyan kell őszintén megmondani az igazat a társának, és miként lehet a konfliktusokat kezelni. Finnország nem egy utópia, és ugyanolyan súlyos kérdésekkel szembesülünk, mint bárhol máshol, rengeteget hibázunk, de a társadalmi érdekek felismerését világosabbnak érzem.
– A romániai oktatási szakemberek gyakran mondják, hogy az oktatási rendszerben nincs stabilitás. Több mint három évtized alatt közel 30 tanügyminiszter váltotta egymást. Valóban stabilitásra és a pedagógus autonómiájára lenne a legnagyobb szükség?
– Nagyon fontos, hogy az oktatás kérdései nem egyik napról a másikra megoldható kérdések. Az azonnaliság, a gyors letöltések és feltöltések világában rendkívül fontos szem előtt tartani, hogy gyermekek gondolkodását és személyiségét nem lehet csak úgy feltölteni, letölteni. Ők évek alatt bontakoznak ki, akár mint a cseppkő, amely folyamatosan változik, és egyre összetettebb lesz. A legnagyobb titok az, hogy egy-egy ember személyisége az évek múlása közben miként alakul. Ezért is fontos a kiszámíthatóság és a biztonság, az oktatás és a benne szereplő tanárok, diákok, szülők, szakemberek nem szabad, hogy kiszolgáltatottakká, a politika túszaivá váljanak. Az oktatási rendszer megváltoztatása egy szakmailag átgondolt és kis lépéseken alapuló folyamat kell legyen még akkor is, hogyha nagyon gyorsan változik a munkaerőpiac. A mai munkaerőpiacon egy-öt évre lehet tervezni a karriereket, ma az élethosszig tartó tanulásnak is ezekre az egy-öt éves ciklusokra kell átállnia. Erre készülni kell, de nem szabad, hogy ez elvegye az eszünket, mert a közoktatás nem erről szól, hanem arról, hogy hogyan építünk önbizalmat, egyéni és közösségi stabilitást, hogyan alakítjuk ki az élethosszig tartó tanulás képességét egy ennyire dinamikusan változó világban is.
– Ebben a dinamikusan változó világban folyamatosan fejlődik a digitalizáció is. Egyre több pedagógus használja a digitális eszközöket az oktatásban. Hogyan lehet jól használni ezeket?
– Ez nagyon fontos és jó kérdés, amelyre a tanárképzésnek is figyelnie kell. Fontos tudatosítani, hogy az eszközt nem önmagáért, hanem határozott funkciók megvalósítására alkalmazzuk a tanulás folyamatában. Ez nem zárja ki azt sem, hogy valamit kreatívan másra használunk, mint amire kitalálták. Mindig a tanulás folyamatát kell szem előtt tartanunk, nem csak az eredményét: ne csak a kimenetet, ne csak azt nézzük, hogy egy adott pillanatban mit tudunk számszerűsíteni, mit tudunk mérni. A tanulás elsősorban érzelmi és személyközi folyamat. Még akkor is, ha azt hisszük, hogy fizikát tanulunk vagy matekot, nem azt tanuljuk kizárólag, hanem magatartást, látásmódot, szemléletet, gondolkodásmódot és emberi minőségeket tanulunk.
– Mit tanácsolna egy kezdő pedagógusnak?
– Azt tanácsolom, hogy idézze fel a saját diákélményeit, és idézze fel, hogy milyen erős hatások érték. Ezek lehetnek pozitívak és negatívak, mindenesetre ezt nagyon tudatosan gondolja végig, és döntse el, hogy melyik pillanatokban szeretne tanárként jelen lenni, melyek azok a pillanatok, amelyeket szeretne másoknak is megadni. Én is rengeteget tanítok, nemcsak az egyetemen, és nem mondanám, hogy mindig tudatosan mérlegelem a tanulással kapcsolatos élményeimet, de mégiscsak vannak és voltak olyan személyek körülöttem, akiktől sok jót kaptam. Én ezeket a személyeket szeretném mindig magammal vinni az órákra. Gyakran gondolok a nagyapámra, aki matematika- és fizikatanár volt, ő például a kezét gyakran a vállamra tette, és biztatott, bátorított. Ha ezek az emlékek működnek bennem, úgy érzem, én is tudok valamit nyújtani a diákjaimnak. Tehát mindenképp azt tanácsolom, hogy a leendő pedagógus gondolkodjon el azon, hogy volt-e ilyen pillanat, és ha nem volt, akkor gondoskodjon arról, hogy legyen!
Az interjú a Magyar Közoktatás 2023. májusi számában jelent meg. A folyóirat az alábbi képre kattintva elérhető.
